Bemutatkozás

Ne félj az évek múlásától, előzd meg az időskori betegségeket!

Kiraly.Gyorgyi.jpg

 

A 2005 decemberében orvosok és közéleti személyiségek részvételével megalakult Kor Kontroll Társaság elnöke B. Király Györgyi újságíró, alelnökei pedig: Dr. Szűcs Miklós urológus és Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója.

 
 

Az országos közhasznú szervezet szeretné divattá tenni az életkortól függő betegségek megelőzését, a különböző funkciózavarok korai felfedezését vagyis: a szűrést, a mozgást, az egészséges táplálkozást, a lelki egészségvédelmet. Célközönsége: a 45 felettiek, az a generáció, amelyik a legtöbbet veszíthet, amelyiknek a legrosszabbak a megbetegedési mutatói, amelyik a legkevésbé egészségtudatosan él. Ma Magyarországon minden ötödik ember hatvan feletti. Ha ehhez a durván kétmillió lakoshoz hozzátesszük az ötven és hatvan közöttieket – 1,7-1,9 millió – máris négymillió lakosnál tartunk.

Velük előbb-utóbb számolnia kell a munkaerő piacnak – hiszen az európai társadalmak, így Magyarország is elöregedőben – és a fogyasztói piacnak is. Itt már látszanak a jelei a szellemileg és fizikailag topon lévő ötvenesek megcélozásának. A Kor Kontroll Társaság jövőképe a minőségi élettel párosuló idősödés, tehát életvezetési, életmód változtatási tanácsokkal látja el mindazokat, akik partnerei az egészség divatjának terjesztésében.

A bennünk ketyegő biológiai óra szerint akár 120 évig is élhetnénk, csakhogy a maximális élettartamot örökletes génjeink, szenvedélybetegségeink, környezetünk, életmódunk, életkörülményeink fokozatosan csökkentik.

Ezért a Kor Kontroll Társaság egy olyan testi és lelki egészség-megőrzési modellt kíván megalkotni, ami a jó életminőségben eltöltött évek meghosszabbítására, az életkor kitolására, a szívinfarktus, a stroke, a csontritkulás, a diabétesz, és egyéb szörnyűségek kivédésére törekszik.

Vagyis a híd szerepét óhajtja betölteni az egészségügy szereplői és a laikusok, a lakosok között.

A társaság tevékenységével szeretné felhívni a kisebb és nagyobb települések lakóinak figyelmét arra, hogy ne csak az egészségügyi ellátórendszertől várják el egészségi állapotuk javulását, hanem ők maguk tegyenek meg mindent egészségük megőrzéséért, hogy minél több esztendőt tölthessenek szeretteik körében.

Ezért missziójának tekinti a népegészségügyi - kérdések megoldásának támogatását a gyakorlatban. A Kor Kontroll Társaság internetes portállal, országos budapesti és vidéki rendezvényekkel, havonta a Pallas Páholyban tartott összejövetelekkel, televíziós műsorral, és DVD kiadásával szeretné divattá tenni Magyarországon az egészséges táplálkozást, a mozgást, a szűrővizsgálatokon való részvételt, az orvos-beteg együttműködés erősítését. Vegyük sorra!
 

  1. Televíziós műsoraink /Kor Kontroll percek/
  2. Televíziós műsorainkból készített DVD
  3. Egészségnapok, jótékonysági rendezvények
  4. Internetes portál
  5. Tagsági kártya
Elnök:
B. Király Györgyi újságíró , a V and B Kommunikációs Kft igazgatója
Alelnök: Dr. Hargitai Réka háziorvos Országos Alapellátási Intézet
Dr. Szűcs Miklos urológus-onkológus Semmeweis Egyetem Urológiai Klinika
Titkár: Góczán András
Elnökségi tagok: Dr. Borbély Katalin neurológus professzor
Dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója
Dr. Romics Imre professzor, Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinikájának igazgatója
Csapó György a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara alelnöke
Felügyelő bizottság
                             elnök:
                             tagok:


Végvári László  kereskedelmi igazgató
Molnár Gábor ügyvezető igazgató
Dr. Kiss Zoltán  a BKIK alelnöke

Orvosi Bizottság elnöke: dr. Horváth Csaba a Magyar Oszteoporózis Társaság elnöke
Életmód Bizottság elnöke: Dr. Halmy László a Magyar Elhízás Tudományi Társaság elnöke
Genetikai Bizottság elnöke: Dr. Papp Zoltán a Semmelweis Egyetem I. sz.Szülészeti Klinikájának igazgatója
Művészeti Bizottság elnöke: Karda Bea énekes
Sport Bizottság elnöke: Dr. Berkes István az Országos Sportegészségügyi Int. főigazgatója
Újságíró Bizottság elnöke: Nagy Emese a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere
Vállalkozási Bizottság elnöke: dr. Kiss Zoltán a BKIK Szolgáltatói tagozatának vezetője
Környezet-egészségügyi bizottság elnöke:
Viszkei György az ÖKOPANNON Kht. igazgatója
Urológiai Bizottság vezetője: Dr. Szűcs Miklós, urulógus-onkológus Urológiai Klinika

 

 A Kor Kontroll Társaság Alapító tagjai

Korhatár magazin

Szólj hozzá!

A Kor Kontroll Társaság mindenkinek segítséget szeretne nyújtani a szép, sikeres és amíg lehet egészséges öregedésben! Ezért nyitjuk meg fórumunkat portálunkon, ahol Ön nemcsak elmondhatja véleményét, megjegyzéseit, hanem hétről hétre felteheti kérdéseit . Rosszul alszik? Ingadozik a vérnyomása? Nem tudja hová forduljon panaszával? Dr Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója és csapata majd megmondja.
Balogh Sándor egyébként több mint 31 éve körzeti orvos, háziorvos. Részt vett a háziorvosi rendszer kialakításában. Egyetemi oktató, címzetes egyetemi docens. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. 2006. óta a " Magyar Köztársaság Tisztikeresztje " kitüntetés tulajdonosa.

Kopogtató

Ide írhat bármit. Kérdezhet orvosainktól, érdeklődhet programjainkról, művészeink, tudósaink hétköznapjairól, elmondhatja mi tetszik, és mi nem. Dohoghat, panaszkodhat, megoszthatja velünk örömét és bánatát. Elolvassuk, ha tudunk segítünk, ha nem, mosolygunk, vagy Önnel együtt grimaszolunk egyet.

Hirdetések

Dokumentumok

Alapítás:

Ha társaságunk munkáját támogatni óhajtaná, kérjük az alábbi bankszámlaszámon tegye:
ERSTE Bank: 11600006-00000000-16881606

Ezúton szeretnénk  arra kérni Önöket, hogy amennyiben még nem fizették be be a társaság alakuló  közgyűlésen megszavazott, 5.000 forintos  éves tagdíjat  a 2009-es esztendőre, tegyék ezt meg. A szóban forgó összeg  nélkülözhetetlen a Korkontroll Társaság gördülékeny, illetve hatékony működéséhez.
Bankszámlaszámunk:
ERSTE Bank:* 11600006-00000000-16881606* honlapunkon is megtalálható,  de aki csekken kíván fizetni, kérjük jelezze Góczán András titkárnál (06-20-444-6264, goczan@gudo.hu).


Beszámolók: