Események (tévé filmek, képek, tudósítások)

Rendezvények | Ne kockáztass! | Kor Kontrol Percek | Teázzon a Kor Kontrollal | Hangos Recept | Pályázatok | Könyvek

Uraim, 50 év után irány az urológus!

2006. június 27., kedd

Természetes, hogy női klimax van, hogy a változókor 45 év körül kezdődik, hogy különböző tünetekkel – izzadság, fejfájás, hőhullám – jár, de az urak klimaxáról valahogy hallgatunk. Sőt! Amikor izzadnak, amikor potencia zavarokkal küszködnek úgy 50 körül, még arra is hajlamosak, hogy kikérjék maguknak, hogy a változó korba léptek volna. A férfi klimax tehát együtt járhat potencia zavarokkal is, amit persze a prosztata jó és rosszindulatú  betegségei is okozhatnak.


Ha nem megy a szex…

2005. március 08., kedd

Gondolták volna, hogy a szeretkezések száma függ a vagyoni helyzettől? Az alsó 25 százalék, vagyis a szegényebbek körében 2,4, míg a felső 25 százalékban hetente 3,4 az átlag. A szexuálisan aktív magyarok körében átlagosan 33 percig tart a szeretkezés, ebből 15 perc az előjáték. A budapestiek és a legalább érettségizettek 5 perccel több időt fordítanak a szeretkezésre, mint a vidékiek, vagy a kevésbé iskolázottak.


Ne hagyd, hogy fájjon!

2003. szeptember 16., kedd

2000-ben a Rákellenes Liga készített egy felmérést a magyarországi fájdalomcsillapítás helyzetéről. Az eredmény drámai. A 95 százalékban megszüntethető fájdalom ellenére a betegek 83 százalékának mégis voltak fájdalmai. Az ezer megkérdezett több mint fele tudja úgy, hogy a rákos beteg fájdalma nem csillapítható.  Mert a beteget nem világosítja fel senki, hogy a fájdalom nem a rákos betegség velejárója, nem kell tehát tűrni, és azt a tévhitet sem oszlatja el az orvos, hogy a gyógyulás fájdalomcsillapítás nélkül hatékonyabb.


Előzd meg a stroke-ot!

2006. május 09., kedd

Becslések szerint a szélütéses betegek száma 2020-ra megduplázódik az Európai Unió tagországaiban. Talán az aggasztó számok miatt alakították meg Brüsszelben a Stroke Szövetség Európáért nevű szervezetet, aminek Magyarország is a tagja. Tegyük hozzá, nálunk sokkal rosszabb a helyzet, mint a többi európai országban.


Zavarja a fülzúgás?

2003. október 28., kedd

Szokott ön visszakérdezni? Gyakran kéri beszélgetőpartnerét arra, hogy ismételje meg amit mondott? Előfordult már, hogy kényelmesebb volt szájról olvasnia, mint meghallani a másikat? Ha igen, romlik a hallása. Hol kezdődik a csend birodalma, és hol az elviselhetetlen szinte fájdalmas zaj? A hallásromlás és a hallásjavítás a  mai Hangos recept témája. B.Király Györgyi vendégei: Dr. Z. Szabó László egyetemi tanár és Dr. Liktor Bálint fül-orr-gégész  főorvos.


Gyógyíthat-e a hit?

2003. január 07., kedd

Hit, remény, szeretet. Vajon hol lelhető fel a három kapcsolódó fogalom szerepe a gyógyításban? Miben hisz a beteg, és miben az orvos? Én, a beteg honnan tudhatom, hogy kiben bízhatok, ki a hiteles? Mit mutatnak a nagy nemzetközi vizsgálatok arról, hogyan befolyásolja a vallásos hit és a vallásgyakorlás a morbiditást és a mortalitást, vagyis a megbetegedést és a halálozást?


Volt egyszer egy műsor

1999 november 23.-tól 2007 március 1.-ig szólt a Kossuth Rádióban/ ma a fura MR1 nevet viseli/  a Hangos recept, minden kedden 15.05-től 16.00 óráig. Az élő adás  mikrofonja  előtt kiváló orvosok bizonyították tudásukat és empátiájukat. A hallgatók pedig megható őszinteséggel mesélték el szívet , lelket melengető történeteiket  meddőségről, potenciazavarról, fölösleges kilókról…..csupa –csupa olyasmiről, ami életünk intim szférájához tartozik.
A műsort  Média díjjal jutalmazta a Magyar Orvosi Kamara, de a legnagyobb elismerést  mégis a hallgatói levelek özöne jelentette.
Az 500 adást megért  Hangos recept  archívumából előbányásztunk néhány adást , hátha érdekli önt. Szeretne többet is hallani?  Vagy borítsunk rá fátylat és felejtsük el?

Szólj hozzá!

A Kor Kontroll Társaság mindenkinek segítséget szeretne nyújtani a szép, sikeres és amíg lehet egészséges öregedésben! Ezért nyitjuk meg fórumunkat portálunkon, ahol Ön nemcsak elmondhatja véleményét, megjegyzéseit, hanem hétről hétre felteheti kérdéseit . Rosszul alszik? Ingadozik a vérnyomása? Nem tudja hová forduljon panaszával? Dr Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója és csapata majd megmondja.
Balogh Sándor egyébként több mint 31 éve körzeti orvos, háziorvos. Részt vett a háziorvosi rendszer kialakításában. Egyetemi oktató, címzetes egyetemi docens. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. 2006. óta a " Magyar Köztársaság Tisztikeresztje " kitüntetés tulajdonosa.

Kopogtató

Ide írhat bármit. Kérdezhet orvosainktól, érdeklődhet programjainkról, művészeink, tudósaink hétköznapjairól, elmondhatja mi tetszik, és mi nem. Dohoghat, panaszkodhat, megoszthatja velünk örömét és bánatát. Elolvassuk, ha tudunk segítünk, ha nem, mosolygunk, vagy Önnel együtt grimaszolunk egyet.

Hirdetések