Adatvédelem
- A www.KorKontrollTarsasag.hu címen elérhető portált a Kor Kontroll Társaság (1135 Budapest, Csata utca 8.) - a továbbiakban Társaság- üzemelteti.
- A portálon található anyagok kizárólag személyes, nem kereskedelmi célú tanulmányozását és letöltését engedélyezi, azzal a feltétellel, hogy Ön az eredeti anyagokat vagy azok másolatait érintő szerzői jogokat és a szellemi alkotásokhoz fűződő egyéb jogokat maradéktalanul tiszteletben tartja. A portálon található anyagokat Ön nem jogosult módosítani, újra előállítani, nyilvánosan közzétenni, előadni, terjeszteni, illetve egyéb módon a nyilvánosságot szolgáló vagy kereskedelmi célzattal felhasználni. A jelen feltételek értelmében ezen anyagok más internetes oldalakon, illetve számítógépes hálózati rendszerekben való bármilyen célú másodközlése tilos. A portálon található anyagok (TV feltételek, fényképek, cikkek stb.) szerzői jogi védelem alatt állnak és azok bármely, engedély nélküli felhasználása szerzői jogi vagy egyéb jogszabályokba ütközhet.
- A Társaság kijelenti, hogy a portálon megjelenő minden képi, szöveges és hang anyag közlését jogszerűen végzi, rendelkezik az azok felhasználásához szükséges hozzájárulásokkal és engedéllyekkel. A Társaság semmilyen olyan hang, képi vagy szöveges anyagot nem ad közre a portálon, amely jogi védelem alatt áll vagy felhasznála egyéb jogszabályokba ütközik.
- A Társaság mindent elkövet a látogatók bizalmas és személyes információinak tiszteletben tartása és megőrzése érekében. A Társaság egyes szolgáltatásai (pl. hírlevél) és a portál meghatározott részeihez való hozzáférés (pl. fórum) regisztrációhoz kötött lehet. Önt a regisztráció során arra kérjük, hogy részünkre olyan információkat adjon meg, melyek személyes adatoknak minősülnek. Egyes adatok (pl. e-mail cím) megadása kötelező, míg más adatok (pl. név, telefonszám, korosztály) megadása a regisztrációnak nem előfeltétele. A Társaság nem adja el, nem adja bérbe és nem is kölcsönzi az ügyfeleire vonatkozó információkat más cégeknek A Társaság, mint adatkezelő, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LIII. törvény előírásait maradéktalanul betartva fogja az Ön adatait kezelni és nyilván tartani, s csak abban a körben, melyhez Ön kifejezett felhatalmazást adott. A regisztráció során tudomásunkra jutott személyes adatait semmilyen körülmények között nem tesszük - az Ön kifejezett jóváhagyó hozzájárulása nélkül - más számára hozzáférhetővé, kivéve a jogszabályi kötelezés illetve a hatósági eljárás eseteit.
- A portál egyes szolgáltatásainak teljes körű igénybe vételéhez engedélyezni kell a böngészőben a "cookiek" fogadását. A "cookie" egy olyan kis szövegrészlet, amely személyre szabott információkat tartalmaz és amelyet az Ön bögngészője, az Ön számítőgépén tárol el. A cookie-k célja az, hogy segítenek számunkra a visszatérő látogatók felismerésében, a testre szabott látogatói funkciók megvalósításában illetve a felhasználói bejelentkezések (azonosítás, hitelesítét) lebonyolításában.
Budapest, 2007.03.07.
Szólj hozzá!
A Kor Kontroll Társaság mindenkinek segítséget szeretne nyújtani a szép, sikeres és amíg lehet egészséges öregedésben! Ezért nyitjuk meg fórumunkat portálunkon, ahol Ön nemcsak elmondhatja véleményét, megjegyzéseit, hanem hétről hétre felteheti kérdéseit . Rosszul alszik? Ingadozik a vérnyomása? Nem tudja hová forduljon panaszával? Dr Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója és csapata majd megmondja.
Balogh Sándor egyébként több mint 31 éve körzeti orvos, háziorvos. Részt vett a háziorvosi rendszer kialakításában. Egyetemi oktató, címzetes egyetemi docens. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. 2006. óta a " Magyar Köztársaság Tisztikeresztje " kitüntetés tulajdonosa.
Kopogtató
Ide írhat bármit. Kérdezhet orvosainktól, érdeklődhet programjainkról, művészeink, tudósaink hétköznapjairól, elmondhatja mi tetszik, és mi nem. Dohoghat, panaszkodhat, megoszthatja velünk örömét és bánatát. Elolvassuk, ha tudunk segítünk, ha nem, mosolygunk, vagy Önnel együtt grimaszolunk egyet.
