vissza

Beszéljünk róla!

nov
18
2009

Ne essünk kétségbe, ha csöpög a vizelet. Küzdjük le a szégyenérzetünket- hányan küszködnek ennél nagyobb bajokkal- menjünk orvoshoz, és ne féljünk beszélni róla. Ahogyan tettük a Hármas Körös partján, Gyomaendrődön is. A gyomaendrődi közösségi ház nagyon megváltozott. Szép, elegáns, frissen vakolt, frissen festett. Igaz , mire az emeletre értek volna a munkások elfogyott a tatarozásra szánt pénz, de így is remekül sikerült a negyedik Kor Kontroll egészségnap az épület földszinti termében. Azonban hamar kiderült, hogy egy olyan kistelepülésre ahol szinte mindenki ismeri a másikat, veszélyes vállalkozás intim témát boncolgatni. Bár egészen biztos, hogy a különböző vizelettartási zavarok itt is sokakat érintenek alig-alig kérdezett a közönség. Pedig a válaszadók igazán oldott stílusban beszéltek a legkomolyabb problémákról is.

Székács Béla a Semmelwis Egyetem professzora például megnyugtatta a hölgyeket, hogy az inkontinencia bizony férfi betegség is. Szűcs Miklós az egyetem urológusa szólt a műtéti megoldási lehetőségekről, Rákos Márta szülész-nőgyógyász a megelőzésről, Hargitai Réka háziorvos az OALI képviseletében a jó orvos-beteg kommunikáció szükségességéről , hogy megnyíljon beteg, hiszen a pisinek- nevezzük nevén a gyereket- bizony szaga van. Rém kellemetlen helyzetbe hozhatja magát az, aki nem veszi komolyan, és nem megy orvoshoz . Bizonyos inkontinencia típusoknál- és ez már a terápia része- segíthet a gátizom torna, amit a keletei nők- igaz nem a bepisilés ellen, sokkal inkább, hogy örömet szerezzenek a férfiaknak – mesterfokon űznek. Farkasinszky Erzsébet helyi urológus elmesélt egy bangkoki példát, arról, hogy a thaiföldi lányok ping-pongozni is képesek a hüvelyükkel, annyira erősek a gátizmaik. Szűcs Miklós viccesen odasúgta Székács profnak, hogy lehet, ezután újból és újból el fog tűnni a ping-pong labda a gyomaendrődi közösségi ház ping-pong asztaláról…

Egy szó mint száz, sokat segítenek bizonyos típusú testmozgások: jóga, pilates, gátizom-torna, viszont a dinamikus mozgásformák (futás, ugrálás) adott esetben károsak lehetnek. Igazán jó eredményt hozhatnak a testbarát anyagokat felhasználó szalagműtétek, a hiperaktív hólyag esetében pedig- amikor úgy érezzük, hogy nem érjük el mosdót időben- a korszerű gyógyszerek, amelyek hatására , a pelenkát is eldobhatja viselője. A gyógyászati segédeszköz természetesen kell, de csak végső megoldásként, hiszen egy felnőtt számára nem jelenthet túl nagy boldogságot viselése, arról nem beszélve, hogy sok mindenben- sport, szex- korlátozza életvitelét. Persze a megelőzésről is szó esett .Érdemes elkerülni a túlsúlyt, ettől is megnyúlhat a kötőszövet, és a beszáradt széklet is rosszat tesz. Ezt pedig az okozza, ha kevés rostot, zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, és nem iszunk eleget. Ilyenkor erőlködnünk kell székletürítésnél, ezzel túlterheljük a vizelettartásért felelős izmokat.

Talán vannak, akik szerint a folyadékbevitel csökkentése megoldást jelenthet (kevesebbet iszom- kevesebbet pisilek), ez azonban nem megoldás, sőt! Ettől a vizelet koncentráltabb lesz, ami újabb betegségekhez vezethet! A dohányzás is ront a helyzeten, az állandó köhögés miatt: ez megint csak az izmok túlzott igénybevételét jelentheti. És az öltözékre is érdemes odafigyelni, a túl szoros alsónemű, nadrág, öv ronthat a gátizmok vérkeringésén, vérellátásán. Érdeklődve hallgatta a közönség Horváth Mónika pszichoterapeuta szavait is. Emlékeztetett arra, hogy a lányok inkább „pisisek”, a fiúk pedig „kakisak”. A bepisilés, tehát inkább a női lét jellemzője. Az is érdekes, hogy a színházi szünetekben mindig csak a női mosdó előtt találunk kígyózó sorokat. Alapvetően persze, nem a pisilés a probléma, hanem az, ahogyan ezt kezeljük.

Pedig nem feltétlenül kellene a kapcsolatoknak megromlaniuk, az élettérnek beszűkülnie a szégyenérzet miatt. Ha vállaljuk, hogy igen, nekem van ez a pisi-ügyem, és kitalálunk egy mondatot - amelynek stílusa jól illik a személyiségünkhöz, az egyéniségünkhöz - amit mindig elő tudunk rántani a zsebünkből pl.: „Most el kell mennem oda, ahova a király is gyalog jár”, vagy: „Egy percre kiszaladok, tudjátok, a pisi-ügy”, akkor sokkal nyugodtabban mehetünk társaságba, nem kell magunkat kalitkába zárni.

A lényeg tehát a hozzáállás. Meg kell tennünk mindent, hogy javítsunk a helyzeten, ezzel párhuzamosan el kell fogadnunk, hogy ez van, de ettől én még nem vagyok kevesebb, nem kell magamat megfosztanom a baráti, családi együttlétektől.

Ugye tudják, hogy sohasem késő? Ha 80 éves vagyok, akkor is lehet még néhány szép évem. És ha csak öt évem van hátra, akkor sem mindegy, hogy azt az öt évet hogyan töltöm el. Ha tehát Ön kedves Olvasó vizelettartási gondokkal küszködik mindenképpen érdemes felkeresnie egy szakembert. Lehet háziorvos, urológus, de nőgyógyász is, ha hölgyekről szól a történet. Ő majd eldönti, hogy elegendő –e a gátízom torna, vagy valami más a megoldás. Ha az előbbi a recept, gyógytornászhoz küldi, aki megtanítja az intimtornára. És ha már jól végezzük a gyakorlatokat ( fontos, hogyha nem végezzük jól, nem nagyon használ), akkor gyakorolhatunk egyedül is, otthon is beépítve a mindennapokba. A közösségben végzett torna azért jó, mert lelkileg is sokat segít: maga a közösség, hogy „csapatban” lehetünk, hasonló nehézségekkel küszködőkkel, és megbeszélhetjük élményeinket.

Volt persze koncert is. Kegye János pánsípművész karácsonyi dalokat hozott, Karda Bea pedig most is hozta a formáját, pörgött-forgott, énekelt, táncolt. A közönség tapsolt, együtt énekeltük a jól ismert slágereket. Bea úgy fogalmazott, hogy szinte hazajár Gyomaendrődre, mindenki kedves a szívének, sőt! Ungvölgyi János a közösségi ház vezetője, még arra is emlékezett , hogy tavaly a nagy tükröt reklamálta az öltözőből, így hát kerítettek egyet.

És fellépett egy 87 éves öregúr is, akinek nagy sikere volt idén a Szigeten, ahol este tizenegytől éjfélig énekelt. A közönség soraiból többen baráti kézfogással üdvözölték, ő pedig nem győzött cd-ket dedikálni és osztogatni, miután elénekelte Rebeka és a Kispatak dalát. A mi energiabomba Beánk megtáncoltatta Uhrin Benedek bácsit, sőt egyik dalát az ölébe ülve énekelte. A szokásos tombola eredménye idén: 43.000 forint, amiből csocso asztal lesz a közösségi házat látogató fiataloknak. Egy tolókocsiban ülő hölgy elkérte a műsorvezető, Bulla Bianka mikrofonját, és közölte: ez volt élete legcsodálatosabb napja, hálás, hogy velünk lehetett. Mi pedig köszönjük az Astellas Pharma Kft-nek, az Egis Gyógyszergyárnak  a 77 Elektronikának, és az Országos Alapellátási Intézetnek, hogy lehetővé tették a gyomaendrődi egészségnap megszervezését.

Meghívó és galéria!