vissza

Munkában a BMC

jún
25
2009

frezi1.jpgAz orvosokból, művészekből álló Kor Kontroll Társaság június 6-i családi egészségnapján a  Ne légy a rabja! című  nyílt napon színészek, művészek, sportolók és persze remek szakemberek hívták fel a figyelmet káros szenvedélyeinkre -alkohol, dohányzás, szerencsejáték- továbbá tippeket adtak  a megelőzésre  a fővárosi Orczy kertben.  A kiállítói sátrak egyikében ott volt a Fresenius  két munkatársa Dr. Faludi Mária és Bérczi-Tomcsányi Gábor is., no meg a BMC testösszetétel mérő készülék. Hiszen a  Fresenius Medical Care fejlesztette ki elsőként azt a mérőeszközt, amely képes objektíven és egyénre szabottan mérni a túlzott folyadék felhalmozódást - vagyis hiperhidrációt-   illetve a szervezet táplálkozási státuszát. Nemcsak azt mutatja, meg, hogy hány liter a szervezet folyadék visszatartása, hanem az izomszövet, zsírszövet arányát is. Utóbbi különösen fontos a vesebetegek nem megfelelő táplálkozásának felismerése szempontjából, így hozzájárul szív- és érrendszeri morbiditásuk és mortalitásuk csökkentéséhez. A testben felhalmozódott túlzott mennyiségű folyadék közös probléma minden vesebeteg esetében, és gyakran szív- és érrendszeri panaszokkal párosul, ami még mindig a legfőbb halálozási ok a dializált betegek körében. A nyílt napon megvizsgált körülbelül 30 páciens között egy idős néni akadt, akinek szervezetében 3-4 liter  túlhidratációt mutatott a BCM., a Fresenius szakemberei teljes körű orvosi kivizsgálást javasoltak a néninek.