Átadták „ Az év praxisa a Kárpát medencében „ pályázat díjait

    

Zsúfolásig megtelt a Hélia Szálló díszterme, ahol az ünnepélyes díj-kiosztásra gyűltek össze a meghívottak. Addig el sem kezdődhetett a ceremónia, amíg nem hoztak újabb székeket. A széksorokban sötétruhás és ünneplőbe öltözött urak és hölgyek sokasága, akik nemsokára oklevelekkel és ajándékokkal lesznek gazdagabbak.
A színpadon a zsűri tagjai foglalt helyet, akik között ott volt Kasler Miklós professzor, Balogh Sándor az OALI főigazgatója, Berszán Lajos atya Erdélyből, Béres József (Béres Zrt.), valamint Bakonyi Péter, a Duna Televízió programigazgatója.. Az elnökségben helyet foglalt: Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is. A széksorok mögött pedig kamerák és fotógépek kattogtak, valamint az előre bekészített zongora, művészi programot is sejtetett. Pláne, amikor megláttam Békés Itala színművésznőt, meg Csák József operaénekest, már semmi kétségem nem maradt a felől, hogy itt kérem ma művészet (is) lesz.
B. Király Györgyi az ünnepség háziasszonya lépett a mikrofonhoz és elmondta, amit mindnyájan gondolunk már egy ideje. Mármint azt, hogy végre nem celebek kerülnek a reflektorfénybe, hanem az eddig névtelen hősökre irányítjuk a fényt. Elmondta, hogy 20 díjazott van, akiknek a felét a határon túliak teszik ki. A meghirdetett „ Az Év praxisa a Kárpát medencében „ pályázatra több mint 300 ajánlás érkezett, melyet a paciensek küldtek és a zsűri meghatódva olvasta el valamennyit.
Az értékelést, dr. Balogh Sándor kezdte, akinek szubjektív gondolatai így hangzottak: „Jóleső érzés három és félévtizedes tapasztalattal visszaemlékezni a kezdetekre. Jómagam is körzeti orvosként kezdtem, és tudom, hogy egy-egy helyzetben mennyire egyedül marad az ember.


Jól döntöttünk, amikor a pályázatot kiterjesztettük a Kárpát-medencére, mert számos olyan pályázat érkezett, melyet ízes magyarsággal írtak, olyan széppel, amelyben már rég volt részem.
Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár a következőket mondta:
„Mindig zavarban vagyok, ha engem köszöntenek, ugyanis én köszöntöm Önöket. A változások között, melyeket az egészségügyben meg kell tenni, a háziorvosok munkájának elismerése is szerepel. Jól tudom, mit jelent ez a hivatás, hiszen a feleségem is az, sőt az anyósom is az volt. Személyesen láttam, a közösségek összetartozását, amikor a vörösiszap-katasztrófánál jártam. Az a háziorvos, aki nem tudott sokáig állni, azt beosztották a rendelőbe. Szinte másodpercek alatt kialakult egy praxis-közösség. A családorvos nagyon is fontos minőségi indikátor. A hátam mögött már hallottam olyan megjegyzést, hogy fizetést adjál és ne eszközöket ! Higgyék el, készülünk az anyagi merősítésükre is. 300 milliós összeget tettünk félre a frissen végzettek számára, hogy tudjanak praxist vásárolni! Így remélhetőleg néhány éven belül érzékelhető lesz ez a változás. A közösségépítés erősítésére pedig az ingyen telefonálás lehetőségét biztosítjuk a Kárpát-medence orvosai között.”
Kasler Miklós professzor pedig így fogalmazott:
„Átolvastam a pályázatokat, és sok-sok megható, emberi történettel találkoztam.
Olyanokkal, melyeket akár írhatott volna Móra Ferenc, vagy Tamási Áron is. Ugyanis író nagyjaink ugyanazt húzták alá életművükben, mint a pályázatra beküldött anyagok többsége. A klasszikus erkölcsöt, az orvosi erkölcsöt emelték méltó helyükre. Amondó vagyok, hogy a jövő a múlt méhében terem, így aztán nincs mitől tartani, lesz jövője névtelen orvosi hőseinknek is. Akik innentől talán nem is lesznek olyan névtelenek. Ez a pályázat éppen az ő dicsőségüket hivatott elismerni.”
A Magyar Örökség díjas Berszán Lajos atya szinte templomi beszédet mondott. Idézett a Bibliából, elmesélt egy történetet, mely Márton Áron erdélyi püspökről és

 

Tamási Áron íróról szólt. Szavaival a nemzeti összetartozást, a székely ember lelkét dicsőítette. És, természetesen nagyon boldog volt az erdélyi orvosok jó „szereplésétől.”
Béres József igazán frappáns mondanivalóval szólt az egybegyűltekhez. Egyrészt, hogy új szlogenjük a „legyen az egészség hungaricum”, másrészt, hogy cége 10 orvosnak ad díjat (fejenként 100 ezer forintot), hogy fejlesszék praxisukat. Bakonyi Péter, a Duna TV programigazgatója (aki vélhetően a legfiatalabb zsűritag volt) így folytatta: „Először nagyon meglepődtem a felkérésen, hogy legyek zsűritagja az Év Praxisa pályázatnak. Én? Hiszen nem értek hozzá! Aztán rájöttem, hogy nem én leszek az igazi zsűritag, hanem a közönség! És ettől kezdve megtiszteltetésnek fogtam fel. Ami nekem nagyon szimpatikus volt, hogy együtt ünnepelhettük a határon innen és határon túl az összetartozást. A Duna TV minden olyan kezdeményezést támogat, mely erre az érzésre épül. A legnagyobb meglepetést pedig az okozta, hogy gigaszámok érkeztek a pályázatra, le a kalappal mindenki előtt, aki vette a fáradtságot, hogy szavazzon. A folytatáshoz a magunk szerény módján odaállunk a jövőben is. Drukkolok, hogy még ennél is több embert tudjanak a következő évben mozgósítani. És akkor elmondhatjuk, hogy ezen a versenyen nincs vesztes, hiszen mindenki nyerésre áll!”
Ezt követően, B. Király Györgyi a színpadra invitálta a Kossuth díjas Békés Italát, aki egy Kosztolányi verset mondott el. Nagy derültségünkre kezében a verseskötettel, hozzáfűzi, hogy „Mivel 1937-ben tanultam meg, nem biztos, hogy tudom kívülről!”
Hamarosan a zongorára is sor került. Hegedüs Valér zongoraművészről kiderült, hogy nemcsak a hangszerét kezeli kiválóan, hanem a szavaknak is mestere. Ahogy eljátszotta a Vígasztalás című művet, végig somolyog-mosolyog, érti, amit a billentyűk mondanak neki. Csák József énektudásáról és dalválasztásáról csak szuperlatívuszokban lehet megnyilvánulni. „Elindultam szép hazámból „ – énekli, majd a taps után Szócska Miklós (aki egy kis poénért nem megy a szomszédba) hozzátette: „Isten ments, hogy elinduljanak szép hazánkból!”

Az irodalmi és zenei program után nem maradt más hátra, mint az oklevelek és díjak kiosztása. Dr. Csáki Mária Székelyudvarhelyről és Dr. Sonkoly Iván Békéscsabáról vehették át az első helyezettnek járó oklevelet Szócska Miklóstól és Balogh Sándortól.
Az is biztos, hogy az EGIS, a 77 Elektronika, a Béres Zrt. az Innomed, az Intergramed, valamint a Rátóti Rex Clinic Hotel ajándékaikkal , pénzjutalmaikkal, diagnosztikai és informatikai eszközeikkel , valamint Buczkó Imre két gyönyörű festményével kellemes meglepetést okozott a pályázat „ orvos hőseinek”.
Bozsán Eta

Szólj hozzá!

A Kor Kontroll Társaság mindenkinek segítséget szeretne nyújtani a szép, sikeres és amíg lehet egészséges öregedésben! Ezért nyitjuk meg fórumunkat portálunkon, ahol Ön nemcsak elmondhatja véleményét, megjegyzéseit, hanem hétről hétre felteheti kérdéseit . Rosszul alszik? Ingadozik a vérnyomása? Nem tudja hová forduljon panaszával? Dr Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója és csapata majd megmondja.
Balogh Sándor egyébként több mint 31 éve körzeti orvos, háziorvos. Részt vett a háziorvosi rendszer kialakításában. Egyetemi oktató, címzetes egyetemi docens. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. 2006. óta a " Magyar Köztársaság Tisztikeresztje " kitüntetés tulajdonosa.

Kopogtató

Ide írhat bármit. Kérdezhet orvosainktól, érdeklődhet programjainkról, művészeink, tudósaink hétköznapjairól, elmondhatja mi tetszik, és mi nem. Dohoghat, panaszkodhat, megoszthatja velünk örömét és bánatát. Elolvassuk, ha tudunk segítünk, ha nem, mosolygunk, vagy Önnel együtt grimaszolunk egyet.

Hirdetések