vissza

A daloló háziorvos

dec
11
2020

Tudják Önök, hogy ki a daloló háziorvos Ürömről? Sokan ismerik szűkebb és tágabb környezetéből, orvosi körökben és a nótaénekesi berkekben is. Találkozhatunk vele a televízióban, és talán nem árulok el nagy titkot még műsorvezetőként is. Fehér Eszter dolgozott a mentőszolgálatnál, volt a hajléktalanok háziorvosa, majd vegyes praxisban gyógyított felnőtteket, gyermekeket családorvosként. Keresztanyja példája és édesanyja biztatására daliskolába jelentkezett, aztán egy neki írott dallal berobbant az énekesek világába.

Állítólag az összes magyarországi növény és állat nevét tudja latinul.
- Édesanyám biológiát és földrajzot tanított, ezért eleinte biológia tanár, később biológus szerettem volna lenni. Imádtam a természetet, rész vettem országos természetvédelmi versenyeken, ahol komoly eredményeket értem el. Valóban, tudtam hazánkban honos összes növény és állat nevét. Cserfes kislány voltam és szorgalmas tanuló. Nagyanyám szerint olyan volt az agyam, mint a szivacs, bármit hamar meg tudtam tanulni. Ő említette először, hogy mivel szeretem a biológiát és az emberekkel is szeretek beszélgetni, gyors a felfogásom és szorgalmas is vagyok, biztos alkalmas lennék az orvosi pályára. Családunkban az volt az elv, hogy mindenki képességeihez mérten tegye magasra a mércét és hozza ki magából a maximumot. Gépészmérnök édesapám mindig erre tanított. Ma is hálás vagyok neki, hogy a gimnázium után a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre jelentkeztem, ahová elsőre fel is vettek. Ma már tudom, hogy ő akkor jobban ismert engem, mint én saját magamat. Egyet azonban még ő sem tudott, hogy művészi véna is rejlik bennem. De ez egy másik történet.

Hogyan lett a hajléktalanok háziorvosa?
- A szociális érzékenység mindig erős volt bennem és vonzottak a kihívások. Ezért a diploma megszerzését követően 3 évig az országos mentőszolgálatnál teljesítettem szolgálatot. Ezzel párhuzamosan 2 éven át, licencvizsgával a hajléktalanok háziorvosa is lettem. Ez fiatal, kezdő orvosként igazi „mélyvíz” volt, amivel magamnak is bizonyítani akartam. Akkoriban rengeteget ügyeltem Budapesten és környékén, valamint Ürömön is vegyes praxisban, felnőttekre és gyerekekre egyaránt.

Miért pont Ürömön vásárolt családorvosi praxist?
- Éppen egy nagyon nehéz magánéleti válság időszakát éltem. Egy rossz döntést követő házasságból született egy beteg kisfiam – Ricsike – akivel végül egyedül maradtam. Vele Ürömön élő szüleimhez költöztem. A nehézségek közepette a szerencse segített. Egy idősebb ürömi háziorvos kollégámtól megvásárolhattam egy felnőtt háziorvosi praxist. Ezzel egyik legnagyobb álmom vált valóra, hiszen nagyon megszerettem a családorvoslást. Pontosan azért, mert itt szoros és bizalmas emberi kapcsolat tud kialakulni orvos és beteg között. Nyomon tudjuk követni az életeseményeket, mert nemcsak a betegségeket, hanem a családi örömöket is megosztják velünk. A szó igazi értelmében egy nagycsaládot alkotunk. Kórházi munka közben erre sem idő, sem lehetőség sincs. Ott eseteket lát az orvos a futószalagon, nem a mögötte rejlő problémákkal küzdő embert. Így aztán családorvosként közel kerültem Ürömhöz és az ürömi emberekhez, akik orvosi pályám mellett szeretettel és tisztelettel fogadták előadóművészi megnyilvánulásaimat is. Sokszor kérdezték:”Doktornő, a maga szíve sose fáj?” vagy „Kérhetnék egy szép nótát receptre?”

Mikor robbant be az énekesi karriere?
- Már gyerekkoromban a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is énekkaros voltam. Akkoriban sokat jártunk fellépni, külföldre is. Közben tanultam zongorázni és gitározni. A zene és az ének szeretetét elsősorban abasári édesapámtól, nagymamámtól és keresztanyámtól örököltem. A nagymamámtól tanult népdalokkal lettem második a XIII. kerületi népdaléneklési versenyen. A szóló éneklést életem legnagyobb mélypontján kezdtem. Talán 2 éves lehetett a beteg kisfiam, amikor keresztanyám 68 éves korában elhatározta, hogy jelentkezik egy korhatár nélkül meghirdetett dalénekes iskolába. Az év végi vizsgakoncertjére meghívta a családot. ott hallottam őt először élő zenei kísérettel magyar nótát énekelni. Én folyamatos napi küzdelmet folytattam gyermekem gyógyulásáért, életben maradásáért. Édesanyám próbálta tartani bennem a lelket és arra buzdított, én is jelentkezzek a daliskolába, hiszen szeretek énekelni, tudok zongorázni és gitározni is. Biztosan jót fog tenni a lelkemnek. Belevágtam.
A dalénekes iskola őszi koncertjén a mostani Városligeti fasorban található Rátkai Klubban álltam először közönség elé mikrofonnal a kezemben. Nagyon furcsa volt, de később olyan belső énem nyilatkozott meg a dalban, amelyet korábban én magam sem ismertem. Bár kezdő voltam, de rendelkeztem valamivel, ami ehhez a pályához szükséges: kisugárzással. Akkor ezt úgy mondták nekem, hogy én nemcsak énekelek, hanem az emberek lelkét megérintem. Ott fedezett fel Vitárius Imre dalszövegíró. Megérintette életem története és hosszú beszélgetés után egyetlen éjszaka alatt megírta azt a dalt, amellyel mintegy „berobbantam” az énekesi világba. A dal címe: „Tudom én”, zeneszerzője Siliga Miklós.

Találkozott-e olyanokkal, akik rossz szemmel nézték énekesi sikereit?
- Nem tagadom, hogy az emberi irigység néha konfliktust próbált teremteni a két hivatásom között. Előfordult, hogy művész kollégám tett olyan kijelentést, hogy elveszem a kenyerüket és jobb lenne, ha inkább csak orvoslással foglalkoznék. Rossz nyelvek szerint az orvos orvosoljon , és ne énekelgessen. Egyszer eljutottam arra a pontra, hogy majdnem feladtam művészi pályámat. Egyik előadásom után nyilatkoztam is erről. Ezt követően felkeresett egy idős úr és szó szerint ezt mondta:”Amíg a doktornő, mint művésznő nekem és a hozzám hasonló sorsú súlyos daganatos betegeknek énekével mosolyt csal arcára, vagy könnyeket tud csalni a szemébe és gyógyírt ad a lelkünkre, addig nem szabad abbahagynia.”

Van olyan története, amire szívesen emlékszik vissza?
- Sosem felejtem el az egyiket. Ügyeletes voltam Ürömön, amikor telefonhívást kaptam. Egy idős néni telefonált, hogy a férje nagyon rosszul van. Magas a láza, gyenge, köhög, nehezebben veszi a levegőt. Tüdőgyulladást állapítottam meg, elláttam gyógyszerekkel és jó tanácsokkal. Éppen búcsúzkodni kezdtem, amikor felcsillant a bácsi szeme. Lehajolt, előhúzott egy régi gombos harmonikát az ágya alól és azt mondta. Drága doktornő, eljátszanám édesapám kedves nótáját, hátha egyszer repertoárjára tűzi ezt is! Meghatódva figyeltem, hogy a nagybeteg ember boldogan énekel és játszik az öreg harmonikán. Úgy tűnt, egy rövid időre elmúlt minden panasza és győzött a zene gyógyító ereje.

Sikeres, mint orvos, mint előadóművész. Hogyan alakult a családi élete?
- Életemben a biztos pont, a legfontosabb kötődés :a szüleim. Mindenben segítettek, mellettem álltak és állnak a mai napig. Mindig igyekeznek megérteni és elég jól ismernek engem. De elárulták azt is, hogy sose gondolták volna, hogy ilyen énekesi és színészi tehetség is lakozik bennem. Szüleim mellett nagy segítségemre volt, művészi adottságaimat felismerő és média megjelenéseimet támogató producerem, Faller István, aki később életem részévé vált. Ő lett a férjem és egészséges gyermekem édesapja. Istike jelenti nekem a boldogságot, ő az, aki beteg kisfiam elvesztését követően bearanyozta a lelkem. Mind a háziorvosi hivatás, mind az előadóművészi pálya teljes embert kíván, ezért még fontosabb számomra a segítő, támogató családi háttér, mely nélkül ezeknek nem tudnék eleget tenni. Legtöbbször elkísérnek a fellépéseimre. S ha marad egy kis szabadidőm, azt családdal töltöm. A velük töltött minőségi idő nagyon fontos számomra.

A világjárvány mennyire változtatta meg az életét?
- Napjainkban, ha telefonhívást kapok, nem kelhetek útra megvizsgálni a beteget. A járványügyi rendszabályok miatt telefonon keresztül kell tanácsot adnom, szükség esetén kórházba utalnom, vagy mentőt hívnom, enyhébb esetekben pedig szűrővizsgálatot elrendelni a betegnek.Ez nem igazi családorvoslás, mondhatnám csak „telefondoktorkodás”. Nyilván így is nagyon sokat segítünk, nagyon sokat dolgozunk, rengeteget adminisztrálunk, de az igazi személyes orvos-beteg kapcsolat bizony csorbát szenved. Még szerencse, hogy a fertőző betegség tüneteit nem mutató pácienseink előre egyeztetett időpontban, szigorú járványügyi rendszabályokat betartva eljöhetnek a rendelőbe. Így a gondozási feladatok nagy részét és az akut ellátásokat is tovább tudjuk folytatni. Ezekben a gondterhes hónapokban a pácienseimmel folytatott hosszas telefonbeszélgetéseim „pszichoterápiás kezelésként” is szolgálnak. De a Covid-járvány hatalmas törést jelent a művészek életében is és ez alól én sem vagyok kivétel. Ebben az évben a sok kínálkozó fellépési lehetőségből csak 2 előadás valósult meg. Bár szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Hatoscsatorna zenei kívánságműsorának vezetőjeként, legalább médiaszinten közvetíthetem a művészetet.

Milyen tervei vannak, ha véget ér a járvány?
- Nagyon szeretném, ha a sors adna erőt és egészséget ahhoz, hogy még sokáig tudjam gyógyítani az emberek testét és lelkét is dalaimmal, és persze szeretnék sok szép dalt énekelni majd a leendő unokáimnak. Hiszem és vallom, hogy a zene és a dal gyógyít. Előadásaim végén legtöbbször így szoktam elköszönni a közönségtől: „Kívánom Önöknek, hogy a jövőben csakis így találkozzanak háziorvossal és ne a háziorvosi rendelőben!”

Seregély István
Forrás: BeKopogtató/ periodika /
2020.3 szám