vissza

Elindult "Az év praxisa a Kárpát medencében"!

okt
22
2013

Idén negyedik alkalommal dördül el a startpisztoly, és indul újra október 22-én  „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat.

A meghirdető az Országos Alapellátási Intézet célja 2013-ban is ugyanaz, mint a megelőző években. Helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnék irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.

A pályázat szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a modellként követendő orvos-beteg kapcsolatokra, a kulcsfontosságú orvos-beteg bizalomra, és elérni, hogy a média ne csak szidja, dicsérje is az alapellátás szereplőit.

Csakúgy, mint tavaly, ebben az évben is a nemzethez tartozás a mérvadó, tehát várjuk, hogy a felvidéki, az ukrajnai,a vajdasági, az erdélyi orvosok is bekerülhessenek a nyertesek közé.

Ahogyan pályázati kiírásunkban olvashatják, egyének, de kollektívák- kórházak, kórházi osztályok, önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek – ajánlásait is várjuk.

A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója, tagjai Bakonyi Péter a Duna Televízió Intendánsa,  Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Csongrádi Kata színművésznő, dr. Lenkefi Ida  az Egis belkereskedelmi igazgatója, dr Mosolygó Gábor háziorvos, a tavalyi pályázat hazai nyertese,  valamint  Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss Róbert professzorok.

A végső sorrendet a portál látogatóinak szavazatai alakítják majd ki.

Kérjük Ön is járuljon hozzá ahhoz, hogy a pozitív történetnek is legyen hírértéke, és közölje felhívásunkat a médiában, hogy minél több betege megajándékozhassa háziorvosát egy történettel.   

„Az év praxisa a Kárpát medencében” 2013 részletes pályázati kiírását portálunkon találhatja meg. A pályázat hivatalos weboldala a  www.azevpraxisa.hu címen érhető el . Az ajánlásokat legkésőbb 2014 március 10-én  éjfélig várjuk.

Országos Alapellátási Intézet

B.Király Györgyi
főszervező

Partnereink