vissza

FUSS DARNÓZSELI, FUSS!

Az ország egyik legfestőibb táján, a Szigetközben bújik meg az ezerhétszáz lelket számláló Darnózseli község. A település háziorvosa az egészséges életmódnak nemcsak szószólója, hanem aktív művelője is. Évtizedek óta rendszeresen fut, sőt mi több, kerékpárral látogatja a gondozásba vett betegeket. S mivel a példa ragadós, a falu lakosai – gyermekek és felnőttek, sőt még a nyugdíjasok is – egyre másra húzzák fel a sportcipőt, hogy csatlakozzanak a doktornő által szervezett sportprogramokhoz. Dr. Takács Julianna közéleti tevékenységét a megyei önkormányzat közgyűlése 2013 nyarán a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért-díjjal ismerte el.

Hogyan szeretett bele a futásba?
- E tekintetben rendhagyó a történetem, mivel – bevallom – fiatalkoromban a mozgás egyáltalán nem volt erősségem. Olyannyira nem, hogy a középiskolában majdnem megbuktattak testnevelésből, mert még a kötélen sem tudtam felmászni. Később az élet úgy hozta, hogy egy Tolna-megyei kórház orvosaként havi tizenöt napot húztam le ügyeletben. Egyre inkább szükségét éreztem, hogy regenerálódnom kellene valahogy. A férjem – aki mindig is aktívan sportolt – addig-addig unszolt, amíg el nem kezdtem futni. A tolnai dombok szőlőskertjeiben róva a kilométereket rájöttem, hogy a futás kiváló meditatív tevékenység, teljes mértékben kikapcsolja és feltölti az embert. Így lettem megszállottja a futásnak. A félmaratont már többször megtettem, és feltett szándékom, hogy a maratont is lefutom.

Hogyan került Darnózselibe?
- 1992-ben bezárták a pincehelyi kórházat, ahol dolgoztam. Ekkor pályáztam meg a háziorvosi praxist Darnózselin. A kórházban eltöltött tíz év alatt egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy a betegségeket jobb megelőzni, mint kezelni. A prevenciós szemlélettel együtt természetesen magammal hoztam a futócipőmet is, hiszen addigra a futás az életem részévé vált. A Szigetköz gyönyörű, bőségesen találni futásra alkalmas terepet. Általában a természetben, lehetőleg az erdőben futok, de télen, amikor zordabb az időjárás, a biztonság kedvéért inkább a kerékpárutat választom.

Mit szól mindehhez a falu lakossága? Követik-e az Ön példáját?
- Egyre inkább úgy látom, hogy igen. De nem elég példát mutatni, hanem meg is kell teremteni a lehetőséget: olyan rendezvényeket kell szervezni, ahol valamilyen módon előtérbe kerülhet a mozgás. Például gyerekek és felnőttek együtt kosárlabdáztunk, főleg a téli hónapokban, a Sportcsarnokban. Azóta  a gyerekek felnőttek, de szívesen emlékszünk az együtt töltött napokra. Két-három alkalommal sikerült elérni, hogy a falunapok a „Fut a falu” programmal kezdődjenek. Legutóbb, március 8-án Tavaszváró Nőnapot rendeztünk, amelynek a következő jelmondatot adtuk: „Tégy valami jót a testednek, hogy szívesen lakhasson benne a lelked!”. Ezen a napon, amellett, hogy érdekes előadások hangoztak el a gyermekkori elhízásról, a női szerepekről és a megelőzés fontosságáról, egészséges ételekből tartott kóstoló, vérnyomás- és koleszterinmérés, masszázs és lábápolási tanácsadás várta az érdeklődőket.

A hölgyek még csak-csak fogékonyak ez irányban, de a férfiak...
- A férfiakat nem nagyon érdeklik az előadások, ezért nekik inkább szűrőprogramokat szoktunk szervezni, általában télen, a mezőgazdasági munkák befejezését követően. Három éve bekapcsolódtunk a Bécs – Budapest Ultramaratonba, Darnózseli, mint hivatalos állomáshely vesz részt az eseményben. Természetesen bárki a falu lakosai közül csatlakozhat a maratonistákhoz, ki-ki a maga választotta táv teljesítésével.

A kampányszerű megmozdulások hasznos kedvcsinálóként szolgálhatnak, de mi a helyzet a rendszeres fizikai aktivitással?
- Többen járnak gyalogolni, népszerű a nordic walking, és egyre nő azoknak a száma, akik komolyabb távokat futnak le. Sokan rendszeresen kerékpároznak, hiszen községünkön halad át a Hegyeshalom-Győr kerékpárút. A rendelő mellett működik a gyönyörű Egészségműhelyünk, ahol gerinctornát, idősek tornáját és hangterápiát tartunk.

Hangterápiát? Beavatna, hogy ez mit takar?
- A hangterápia a lelki megtisztulást szolgálja. A tibeti hangtálakkal előidézett csoportos hangfürdő segít megszabadulni a feszültségtől, lecsendesíti a pörgő elmét. Mindenkinek ajánljuk, aki pozitív energiával szeretne feltöltődni, és arra vágyik, hogy a gyógyító rezgéseken keresztül megtapasztalja a testi-lelki harmóniát.

Ez izgalmasan hangzik. Ahogyan az is megragadó, hogy egy háziorvos képes felrázni a falu egész lakosságát és rávenni az embereket a mozgásra.
- A rendelésen elmondott életmódbeli tanácsok a személyes példákon keresztül válnak hitelessé. Velem szemben lakik két fiatal lány, látták, hogy rendszeresen futok, kedvet kaptak hozzá. Ma már jóval nagyobb távokat teljesítenek, mint én. A legutóbbi nőnapi rendezvényen állt fel egy fiatalasszony, akit személyesen  hívtam meg, hogy mondja el  és bizonyítsa, a diéta és a mozgás mellett mennyi súlytól szabadult meg. Ő is személyes példamutató. Mondanom sem kell, nyíltszíni taps fogadta. Egyébként már elgondolkodtunk a Fogyi Klub beindításán, amelyet a helyi Egészségfejlesztési Irodával közösen szerveznénk. Jómagam ugyan még hezitálok, mert szerintem a testsúlycsökkentéshez nem fogyókúrára van szükség, hanem életmódváltásra. Akkor érhetünk el igazán tartós eredményt, ha nem kúraszerűen diétázunk, hanem helyesen táplálkozunk és rendszeresen mozgunk.

Ön több mint húsz éve neveli Darnózseli polgárait az egészséges életmódra. Megmutatkozik-e mindez az emberek egészségi állapotában? Tapasztalható-e már valamiféle pozitív változás?
- Úgy gondolom, igen. A gondozás és a megelőzés szemlélete visszaköszön húsz év távlatából. Megpróbáljuk közel hozni az emberekhez a különböző szűréseket. Évente kétszer méhnyakrák szűrést szervezünk, a polgármesteri hivatallal közösen autóbuszon szállítjuk a hölgyeket mammográfiára, nehogy csak azért maradjon ki valaki, mert messze van a város. Évek óta részt veszünk a vastagbéldaganat, a prosztata és a COPD szűrőprogramokban, folyamatosan végzünk anyagcsereszűrést. Manapság, amikor hipertóniás betegek tömegével találkozunk, alapvető, hogy az a páciens, aki bejön hozzánk a rendelőbe, nem mehet el vérnyomásmérés nélkül. Nálunk mindenkinek van saját gondozási könyvecskéje, amelyben maga vezeti az otthoni mérések eredményeit. Ezt mindig magával hozza, így pontosan tudjuk követni a vérnyomásértékei változását. Mindennek a munkának megvan a pozitív hozadéka. Nincs stroke betegünk, Darnózseliben senki sem félbéna. A szűrések során fény derül ugyan egy-egy elváltozásra, de még időben ahhoz, hogy sose legyen rák a polipból.

Ön szerint mi a titka a betegek együttműködésének?
- Az, hogy partnernek tekintjük őket. Egészségtudatos magatartásra neveljük a pácienseket, megértetjük velük, hogy miért fontos ez nekik.

Mindez igen sok időt vesz igénybe. Hogy bírja? Egyáltalán, hány beteg fordul meg naponta a rendelésén?
- Hol negyvenen, hol hetvenen. Ezerhétszáz bejelentett gyermek és felnőtt pácienst gondozunk. Többen kérdezték már, hogy itt lakom-e a rendelőben, mert folyton az épület melletti biciklitárolóban látják a kerékpáromat.

Két keréken járja a falut is?
- Hogyne! A férjem már szóvá is tette: mit teszek akkor, ha sürgős esethez hívnak? Erre azt mondtam: mindig találok egy autót, hogy felvegyen, ha sietni kell...

Boromisza Piroska
Forrás: BeKopogtató Hipertónia Társasági magazin

Partnereink