Szépen, de egyszerűen, hatalmas fotelekkel, szófákkal berendezett lakás a IX. kerületben. Semmi luxus, semmi hivalkodás. Lázár Erika kedves, szép arcú, mosolygós, szelíd szavú doktornő.
Sima összefogott haj, zéró smink, kék nadrág, virágmintás blúz, lapos sarkú cipő, akár egy fiatal lány. Csak a száj sarkában előbújó ráncok jelzik, hogy már nem tinédzser.
Boldogan gügyögött egy baba is a könyvbemutatón, ő édesanyja többéves gyermek utáni küzdelme után a Gynevac vakcina segítségével született. Barátokat, érdeklődőket, újságírókat, és a Gynevac bébit is köszöntötte Bulla Bianka, a rendezvény háziasszonya, aki először B. Király Györgyit szólította meg.
A Kor Kontroll Társaság és az Országos Onkológiai Intézet nyílt napja
A legbiztonságosabb védekezés, ha szűrésekre jársz! Főként lányoknak, hölgyeknek és persze partnereiknek szól egészségnapunk: elsősorban a tipikus női rákokról és okaikról.
Dr. Ávéd János Mindszentről 35 éve praktizál, 25463 szavazattal nyerte meg a hazai praxisok versenyét!
A székelyek lakta falu, Madéfalva neve mára egybeforrt a „ madefalvi veszedelem" kifejezéssel. Innen jött és győzőtt a határon túliak mezőnyében Dr. Kovács Rozália.
Dr. Gali Idát Csongrádból egyszerűen imádják a betegei. Számokban kifejezve: 33 ajánlás, 25000 szavazat, szinte csaknem annyi , mint az első helyezetté!
Dr. Nuszer Zoltán az erdélyi kistelepülésről, Oklándról nyerte meg a határon túli 2. helyezést! Az Oklándi Elhelyezőközpont igazgatója ajánlotta, az intézetben 63 szellemi fogyatékos gyermek él, akikkel a családjuk nem tartja a kapcsolatot.
Dr. Székely Annamária a hazai TOP lista 3. helyére, azaz szintén dobogós helyre került.
Dr. Bokor Márton Csíkszeredából érkezett, a határon túli 3. helyezés birtokosa. Egyik ajánlója a Hargita Megyei Tisztiorvosi Hivatal Igazgatója ezt írja róla:
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen